Útvesztő

Éreztétek már magatokat elveszve?

Amikor teljesen kifordultatok magatokból és egy nap már önmagatoknak is fáj ez a változás?

Én igen.

Már 1 hónapja, hogy eltűntem és valami elfajzott lény lettem. Azokat bántottam akiket szerettem.

Flegma voltam, lekezelő, elcsigázott,de legfőbbképpen magányos.

Úgy éreztem magam, mint egy érett szív, aki azért viselkedik kifordulva magából, hogy leplezze bizonytalan érzéseit a hétköznapi hajtásban, a kicsapongásait a hétvégéken.

Eddig úgy gondoltam túl sok a nyomás rajtam, hogy menekülő emberré lettem  akit nem számít mennyire csapatnak szét hétvégente,  megéri a sok sikerekért amit hétköznap felhalmozok.

Elvégre sikeres vagyok, boldognak kellene lennem. Eddig azt hittem, hogy a kettő együtt jár, kéz a kézben, de mára rájöttem ez nem így van...

Mindent elértem, amit csak kérhettem. A suli első tanulója, voltam már év tanulója, stúdiózás királynője, és elégedett vagyok..., mégis, valami hiányzott.

MAGAM.

 

De végre révbe értem! Elgördült  a függöny!

Már tisztán látok.

Ha spirituális érettséggel rendelkezel, akkor nem elégszel meg csupán egy jobb személyiséggel, a sikeres hétköznapi életeddel, a felszínes dolgok eloszlanak.  Valami mélyebbre szomjazol. Arra vágysz, hogy hazatérj, újra önmagadhoz, ne a társadalom katonájaként élj. Az igazi béke, szabadság, boldogság és szeretet után sóvárogsz.

Elakartam menekülni a világ elől, vastag falak mögé akartam bújni, végre természetes dolgokkal akartam törődni, nem olyan mű dolgokkal, mint a suli, közéleti szereplések, a hamis emberek.

Tudjátok mi az az üvegház?

Egy üvegből készült épület. Télen-nyáron meleg, eső el nem érhet benne, a virágok meg csak nőnek.

Nos én egy ilyen üvegházba akartam lenni, visszatérve a természethez, a virágok meg csak nőjenek.

Ha bajaim is voltak, úgy éreztem senki sem ért meg, sose érezték és néztek olyan dolgokkal szembe, mint én, de rájöttem.

Nem az a lényeg, hogy ők megértsenek, hanem, hogy magamat értsem. 

Én nem vesztettem el önmagamat,

magamba vesztem el én.Nem a többiek nem értettek meg engem, nem ők voltak süketek és vakok, hanem én..., magammal szembe.

Körülvettek barátok, szerelmek, mégis magányos voltam, mert magamnak én hiányoztam.

Egy biztos: álmamim megvalósítása közben sok mindent nyertem,

                 de temérdek pótolhatatlan dolgot veszítettem.