Egy végső igazság

Nem voltam veletek fair, sajnálom.

Sokan látogatjátok a blogot és már 2 hete semmi hírt nem adtam magamról.

De most ismét ki kell valamit írni magamból, mert rájöttem a magam végső igazságára, legalábbis egyre a sok közzül.

Azon gondolkoztam, vajon hányszor kell csalódnom egy barátban, amikor végleg azt mondom: nem kérek többé belőled.

Egyátalán létezhet-e olyan, hogy csalódom valakiben, vagy csupán eddig még nem ismertem igazán és ebből következik a kellemetlen meglepetés.

És rájöttem.

Mindenre rájövök előbb vagy utóbb... és általában utóbb (de legalább még ebben az életben).

Megjelenik előtted egy barát, azt hiszed, hogy ő különleges, azt hiszed, hogy végre révbe értél, van egy társad, akivel kölcsönösen könnyítetek az életen, sőt boldogság van kettőtök között.

Milyen csodálatos dolog is a boldogság, pláne, ha az egy másik ember miatt van.

Nem egy tárgy, amit megvehetsz pénzért, nem egy vicc, amit bármikor hallhatsz..., egy ember, aki önszántából van veled és együtt fürödtök a boldogságban.

Ez azért a hiearchia csúcsa.

De a tröténetnek még itt nincs vége, mert az élet az már csak történik, nem stagnál és jön egy csalódás.

Aztán még egy. Aztán ismét azon kapod magad, hogy " azt hittem,hogy...,de áh... "-mégsem úgy van.

Eltávolodtok a barátoddal egymástól, azt mondod itt nincs valami rendben, én ezt nem így gondoltam és még kitudja mennyi kifogásoló szó és mondat kerül a szánkra, tökmindegy a lényeg a csalódottság.

Ismétlem, a csalódottság.

De én most feleszméltem!

Ahányszor csalódtam benned barátom, annyiszor csalódtam magamba.

Mert ahányszor rosszalóan csóváltam a fejem és huztam el szomorúan a számat, csak rájöttem, megint képes voltam elhinni, hogy ismerlek.
Azt hittem ismerlek, úgy gondoltam, hogy tudom mire vagy képes, mit tennél meg, mit tartasz helyesnek, milyen normák szerint élsz..... 
Elképzeléseim vannak, de annyira sosem ismerlek és sose foglak kiismerni Téged, hogy ne csalódhatnék benned.

Akár kellemesen, akár szomorúan.

Annyiszor varázsolhatsz negatívat és pozitívat nekem ahányszor csak akarsz, hisz csupán magam felől lehetek biztos, téged pedig csak sejtlek, de ez mitsem változtat azon a tényen, hogy szeretlek.