Azt mondta nekem a minap a nagyi, hogy egy gyereknek köteles a szüleit szeretni.
Ez egy nagyon régi és buta gondolat. A paraszti társadalom szennye.
Megkérdeztem tőle, hogy akkor szeresse a lány azt az apját, aki őt megerőszakolja?
Szeresse az a fiú azt az apját, aki állandóan veri mikor részeg?
Szeresse az a lány az anyját, aki paranoid módon elzárja a házba, hogy ne érintkezzen senkivel?
Szeresse az a fiú az anyját, aki örökösen elkergeti szerelmét?
Szeresse-e az a felnőtt a szüleit, aki megrögzöttként akarja felnőtt gyermekének életét terelgetni vénsége ellenére?
Erre azt mondta a nagyi, hogy az olyan nem is a "szüleje", aki ilyenekre képes.
Én azt mondom, hogy a gyerek nem azért születik meg, hogy a szüleit szolgálja. Nem eszköznek, nem egy tárgynak, nem a szülők rabszolgájának születik. Egy gyerek áldás és a szülők szabad akaratából születik, nem pedig azzal a céllal eteti, neveli, hogy haszont nyerjen belőle.
A szeretetet ki kell érdemelni, nincs ok.
A gén nem ok.
A szeretet és a kötelesség egyébként is ellentét, nem léteznek együtt. Nincs tűz az óceánban és nincs óceán a tűzben.
A kötelesség álszentséget eredményez. Köteleség, amit neked mindenféle képen teljesíteni kell, még ha nem is akarod, csakhogy eleget tegyél valaki vagy valaminek. Nem számít, ah te azzal nem értesz egyet, vagy ütközik az elveiddel, nem, neked azt meg kell tenni, mert kötelességed!
Ha pedig szereted a kötelességedet, az már nem is kötelesség. Az hobby, elhivatottság.
Így már biztos érthető, hogy micsoda ellentét van szeretet és kötelesség között.
Ha te kötelességből szeretsz az nem igazi szeretet. Képmutató vagy.
Ha szeretsz, akkor azt azért teszed, mert nagyszerű érzést ad neked, nem azért, mert kötelességed.
Kötelesség szeretet nem létezik csak egy képmutató világban, de az a szeretet még csak fel sem mérhető az igazi szeretethez képest!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése