Megpróbálom hűen rekonstruálni a beszélgetést nektek:
Pár nappal ezelőtt felkeresett egy kedves ismerősöm, hogy mégis mit kellene tennie.
Elsorolta a problémáját, ami a következő volt:
A barátja egyre kevesebbet törődik vele, elmaradnak a lágy csókok, állandóan talál kifogást a közös hosszú időtöltésekre. Régen ez nem így volt, minden szabad percet egymással töltöttek, a fiú a csillagokat is lehozta volna a lányért, minden szavára ugrott. Leszokott a cigarettáról, nem járt hétvégente bulizni, hogy még azt is kettesben töltsék.
Elég visszataszító volt hallgatni, hogy még a sarki kereskedésbe is úgy lehetett a srácnak leugrania, ha azt jelezte a lánynak, ne aggódjon, legfeljebb 10 perc és rohan is vissza,
Ez nem természetes dolog, mégis mikor foglalkoztak magukkal a szerelmesek?! Ők meg is halltak vagy mi a szösz? Amikor ezt kérdeztem a lánytól azt válaszolta, hogy ők így foglalkoztak magukkal.
Akkor ti csak egymással foglalkoztatok, ez volt a válaszom.
Namármost az ember nem másnak születik. Mert már Ti -mondtam- szimbiózusban éltetek, természetesen az ember meg nem valamiféle állat, hogy a végén már önálló életre is képtelen legyen, hiszen egy egészséges ember legfőbb kincse, hogy képes önálló életre. Te pedig ezt elvetted tőle. Már hogy lehetne valaki boldog, ha elveszed ezt a kincset tőle?
Itt kezdődött a kedves ismerősöm hápogása...
De ennek ellenére folytattam.
Ez egy kapcsolat volt, egy kapzsi kapcsolat.
A szerelem amiről beszéltél eleve halott volt, mikor te is kezdenél felébredni, hogy nincs szerelem, eljösz ide hozzám és a barátodat arra kéred, hogy bizonyítsa be, hogy szeret.
Te még mindig betegesen ragaszkodsz a bomló szerelemhez, minek a testét már a férgek járják, pontosan azok a férgek, amik eddig is ott voltak, de neked ez nem számított. Csak a másik birtoklása érdekelt, az a szerencsétlen srác meg azt hitte, hogyha birtokolják az a szerelem és majd a birtoklóját hívják a szerelmének.
Te boldog voltál, hisz egy tárgyat bármikor vehetsz, csak elég pénzednek kell hozzá lenni, de egy szabad akarattal megáldott embert, mégcsak nem is állatot (bár az is rád támadhat) birtokolhattál. Micsoda kincs!
A fiútól elvetted az ő kincsét és te rögtön felékszerezted magad.
Kérj tőle bocsánatot, hogy rákényszerítetted egy szerepre, mert azt hazudtad neki, hogy ez a szerelem.
Végig se értem a gondolataimnak, már is kibékíthetetlenül magamra haragítottam.
Jól kiosztott és elment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése